Szaka Viktória és Szabó Nikolett bronzérmes az országos bajnokságon

Talán Zoli eredményei kívánkoznak az elejére. Miután februárban fiam kiharcolta a mogyoródi OB-n az EB indulás jogát, március 28-án a lengyelországi Wahlbrzich-ban szőnyegre is lépett. Hibátlan birkózással, a maximumot kihozva magából simán túllépett először a lengyel, majd a bolgár fiún. Az elődöntőben kőkemény grúz következett, aki az elmúlt években hatszor állt dobogón VB-n, EB-n. Nem birtak egymással, akció nem lévén a bírók Zolit intették, így a kaukázusi srác jutott a döntőbe. Európa-bajnok is lett. A bronzcsatán a török fiú erősebbnek tűnt, így ő állhatott fel a dobogóra.

Április elején Budapesten rendezték meg a felnőtt válogatót, amit fiam hibátlan, érett birkózással megnyert. Ennek köszönheti, hogy ma(április 14.) már ruhapróbára mehet a Sportok Házába, nem árt, ha jól mutat majd Bakuban június elején az Európa Játékokon. Ez a verseny egy úttörő kezdeményezés lesz, nevezzük európai olimpiának. Minden olimpiai sportágban megküzdenek Európa legjobbjai, köztük a birkózók is. És Zoli, sőt Sleisz Gabi is ott lesz!

Gabi folyamatosan készül Bakura és a szeptemberi VB-re (Las Vegas), az ő versenyei ezután jönnek, mind külföldön. Februárban egy nagy nemzetközi versenyen Minsk-ben bronzérmet nyert, az elődöntőben szoros meccsen maradt csak alul a VB és olimpiai érmes kolumbiai lánnyal szemben. Las Vegasban olimpiai kvalifikáció? Talán.

Mertse Ádám szintén a felnőtt válogatott kerettel készül, neki a fő feladata az, hogy az elkövetkező két évben sokat erősödjön. Ha megcombosodik, bárkit megverhet már a felnőtt mezőnyben is.

A nagyok után jöjjenek a kicsik! Már írtam arról, milyen tehetséges leány csapat alakul Mogyoródon. Februárban be is bizonyosodott, nem a levegőbe beszélek. Az országos bajnokságon, (Diákolimpián) Szaka Viktória és Szabó Nikoletta harmadik, Szabó Zora ötödik lett. Mellettük már sikerre éhesen másik négy leány is készül . Ezt bizonyítja , hogy április első szombatján Csepelen többen is érmet szereztek. Kutykó Fanni első, Szabó Zora és Szaka Viktória második, Szabó Niki és Borbás Merci harmadik, míg Juhász Laura és Szeghalmi Réka ötödik helyezést ért el. Ezek a lányok csak néhány hónapja birkóznak (sajnos!), de olyan tehetségesek, hogy már pariban vannak a hosszú évek óta a szőnyegen lévő ellenfeleikkel. Jövő évben már 3-4 érmet várok tőlük az OB-n és csöppet sem kizárt, hogy lesz köztük nagyon nemes is.

Még egy fontos hír. A tavalyi év diák birkózója Sági Levente lett, cseppet sem érdemtelenül. Levi tavaly három országos bajnokság döntőjébe is beverekedte magát és szerzett ezüst érmet. A díjátadásra a Babicz-pincében került sor egy évzáró bankett keretében, ahol vendégeink voltak: Komáromi Tibor és Bacsa Péter MBSZ alelnökök, Vatai László megyei elnök, Paulovics Géza polgármester, Farkas Tamás KSK elnök, Hutter József képviselő, bizottsági elnök.

Hajrá Mogyoród!

KZ