Októberünk viszonylag csendes hónap volt. Számos szép sikerrel és persze kudarcokkal is, de nincs út nehézségek nélkül. A sport erről szól. Megküzdeni valamiért. A kudarc mindig elemzésre ösztökél, a hibák felismerésére. Aki erre képes, az halad a legjobb úton a sikerhez, ami kellő energiát befektetve soha nem marad el.

Szép volt az októberünk, bár két KSK-s játékosunk, Farkas Barnabás és Véglás Ricsi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, ami kétségessé teszi, hogy az őszi szezonban játékukkal erősíteni tudják a csapatukat! Mihamarabbi felépülést kívánunk nekik!

U11-es csapatunkat beneveztük az Őszi futsall bajnokságba, ami új terepet jelent, új kihívással és tapasztalatokkal is egyúttal.

U14-es csapatunk változatlan kitartással vesz részt a mérkőzéseken, s bár a Budakalásztól 12:4-re kikapott, a Szentendrével játszott meccset már 5:0-ra nyerte.

Coerver programunk a nagy érdeklődésre való tekintettel a téli időszakban is megy tovább a tornateremben. Az őszi szünetben rendeztünk tábort is a gyerekeknek, így a szünidő sem telt el foci nélkül. Jó látni, hogy ezeken a foglalkozáson nem csak a Mogyoród KSK-s gyerekek vesznek részt, hanem a környékbeli nagyobb kluboktól is becsatlakoznak a srácok a programba. A játékosok a nálunk tanult technikai elemeket pedig jól hasznosítják a saját csapatuk mérkőzésein, ezáltal is sokoldalúbb játékosok lesznek.

Felnőtt csapatunk hozza az elvárt eredményeket: Kóka – Mogyoród 1:3, a Vácszentlászló csapatát 5:0-ra verte, idegenben a Turával pedig döntetlent játszott.

Az igen erős közérdeklődést kiváltott (rengetegen szurkoltak nekünk, parázs hangulattal tombolt a lelátó Mogyoród FC-vel vívott küzdelemben (1:3 oda) további három játékosunk sérült meg. Bízunk gyógyulásukban, hiszen a szezonból hátralévő két meccsen is szükségünk lesz rájuk.

Csapataink a szezon eddigi mérkőzéseit a KSK szellemiségéhez a sportág eredeti célját szem előtt tartva és ahhoz méltóan piros lap nélkül, sportszerűen játszotta végig.

Az Öreg Sasok töretlen lelkesedéssel játszik a szezonban.

Egyik szemünk sír, a másik nevet, mert két kis játékosunk igazol nagyobb csapathoz, viszi az itt megszerzett tudást tovább a jó hírünkkel együtt.

Ez a jelenség visszaigazolja azt, hogy talán jó irányba haladunk (egyelőre szerényebb keretekkel), hiszen, a nálunk focizó gyerekek fejlődnek, amit a nagyobb klubok is elismernek.

Amennyiben ez nem így lenne, a kutyának nem kellenének a MOGYORÓD KSK-ban képzett játékosaink.

Ebben kifejezetten jó a mérlegünk, hiszen már több labdarúgónk is öregbíti hírnevünket komolyabb egyesületekben. Persze érezzük, hogy van hátulütője is, hiszen csapat szempontból mindig nagy érvágás az, ha egy-egy jó játékos távozik a keretből. Valótlanság lenne azt állítani, hogy az ilyen átigazolásokat egy kis helyi klub nem érzi meg átmenetileg. Itt nem csak a létszámról és posztokról van szó, a társaknak és az edzőknek is hiányoznak az átigazolók, elköltözők, sportágváltók.

Egyesületünk alapvető célja az, hogy a helyi gyerekek minimális költségekkel helyben sportolhassanak a barátaikkal szerető közegben, jó eredményeket érjenek el tehetségükhöz és szorgalmukhoz mérten. Hiányozni fog a két kirepülő fiókánk.

A mi sportkörünknek elvitathatatlan előnye az a miliő, amit egy távolabbi, híresebb klub nem feltétlen tud biztosítani, ez a helyi közösségi élmény: a helyi gyerekek baráti kapcsolata, a szülők hangulatos közössége, az edzők egyénisége, és az egészet átszövő és összefogó érzés.

Fontos számunkra a közösség és a bizalom.

Köszönjük ezért minden szülőnek, hogy megbíznak, vagy megbíztak bennünk. Ránk bízták a gyerekeiket kisebb-nagyobb, vagy hatalmas álmaikkal együtt.

Szeretjük, ha az álmokból reális célok, azokból pedig megvalósult tervek lesznek. Van receptünk hozzá!

Tudjuk, hogy nem mindenkiből lehet Neymar, (kb. 1 az 1000-hez az ilyen tehetség) bármennyire is szeretnénk, azt is tudjuk, hogy ezzel szembesülni olykor nem könnyű.

A szülőként gyakran nehezebb elfogadni a tényt, mint a gyereknek. Az igazsághoz viszont az is hozzátartozik, hogy a gyerekek – legalább is azok, akik nálunk fociznak – nem csak ezért járnak le az edzésekre kitartóan, hogy világklasszis játékosok legyenek. A hozzánk járó srácok szeme előtt ott lebeg az álom, de emellett szeretnek játszani, bírják egymást, kedvelik az edzőiket, sokat nevetnek és élvezik a focit.

A gyerekben ott lehet az álom, de szembesülve az ahhoz vezető rögös úttal, szépen lassan kialakul a realitás. Ehhez persze idő kell, hiszen a srácok nem realisták. Ez így van jól, kell a türelem.

Az idő (évek) meghozza a kudarctűrést, a megküzdés lehetőségét, így a gyerek korrekt képet kap az előtte álló útról.  A türelem az idővel együtt adja meg az igazi döntési helyzetet, hogy rajta akar-e maradni a játékos ezen az úton, vagy mégis inkább mást választ. Ez nem hiba, hiszen kevés  embernek adatik meg az élettől az, hogy 4-5-6 évesen eltökélten tudja, hogy mit szeretne, és azt hogyan érje el.

Úgy végezzük a munkánkat, hogy aki másik utat választ, ne maradjon le semmiről és véletlenül se bánja meg a velünk töltött időt: fejlődjön, tartást kapjon, tanulja mg a sportszerűséget és szép emlékként tekintsen vissza. Aki „csak” ezeket viszi magával, amit eddig a Mogyoród KSK-ban megszerezett, akkor már előnyös helyzetbe kerül az élet minden területén.

Ebben segítünk mi, minden tudásunkkal és figyelmünkkel azon dolgozunk, hogy a kezeink alatt fejlődő gyerekek világos képet kaphassanak magukról és az útról, és e kettő viszonylatáról. Mindezt igyekszünk úgy végezni, hogy abban az öröm maradjon meg. Mindig az a célunk, hogy gyerek szeresse a focit és kapja meg a közösségi sport minden ajándékát.

Elődeink is hasonlóan gondolkodtak, ezért ez a 93 éves Mogyoród KSK egyik alapfilozófiája.

Egy átigazolásnál az optimális az, ha a döntésünk helyessége beigazolódik, de van azonban úgy, hogy mégsem úgy sülnek el a dolgok, ahogy terveztük. Önámítás lenne, ha azt mondanánk, az ember minden helyzetben önmaga dönt szabadon. A gyerekek esetében komoly a szülő felelőssége a gyerek jelenét, jövőjét illetően. A KSK-ban minden edző igyekszik a gyerekekben rejlő lehetőségeket, és ha szükséges, akkor segít a döntésben. Azt gondoljuk, a siker kulcsa mindig az együttműködésben rejlik; bízni az edzőben, annak szaktudásában, tapasztalatában, őszinte és érdekmentes véleményében, a végső döntést úgyis a szülő hozza meg.

A magyar labdarúgás utánpótlás igényét szem előtt tartjuk, de mégis óvjuk játékosainkat az „örök csere” vagy a „bérfocista” szerepektől, mert ennél többre becsüljük őket. Szeretnénk, ha focistáinkat örökre megőrizni a foci és a mozgás örömének! Hiszünk abban, hogy a játék öröme egy jó társaságban minden élő embernek alanyi jogon jár, amíg csak mozogni bír, és minden erőnkkel arra törekszünk, hogy a MOGYORÓD KSK-ban ezt a játékosok megkapják, kicsik és nagyok egyaránt.

A kapunk mindig nyitva áll minden volt és leendő játékosunk előtt 4-99 éves korig.

 

Hajrá Mogyoród, Hajrá KSK!